Sziasztok! Most kicsit hamarabb folytattam, mint a megszokott időben, de gondolom ez nem gond.:) Szimplán csak megjött az ihlet. Egyébként ne haragudjatok a túl érzelgős, sok leírásos részek miatt, de mániám elhúzni a dolgokat, hogy minél jobban átjöjjenek az érzelmek, és jobban bele tudjátok élni magatokat. A szereplők is ezen okból kifolyólag nincsenek kitéve. Dolgozzon csak az a fantázia!^^ Jó szórakozást!
Könnyű úgy álmodni, hogy közben alszol, de ha
a valóságban kell képzeletet szülnöm, el kell szakadjak a külvilágtól. De nem merek.
Félek, hogy aztán amíg ábrándozom egy jobb élet után, a valóság derült égből
villámcsapásként hoz rám rémálmokat az életből, vagy épp fordítva. Mindig csak
abba a világba kívánok majd menekülni, s hanyagul elfelejtem azt, ahol most
élek. És mégis. Mégis mindig képzelődtem, és most is ezt teszem. Az utóbbi már
be is valósult. Itt érzem csak jól magam, ott mélyen, belül, ahol senki nem
zavar, és bármi megtörténhet. Ám Jack, bár annyira ragaszkodom az én belső
világomhoz, néha képes kihozni belőle, és visszatéríteni oda, ami most van.
Mégis miért harcolok érte, mikor tudom, hogy ő úgysem harcolna értem? Eddig úgy
éreztem, hogy nincs elég szeretet, és nincs is kinek adni. De Jack valahogy
más. Olyan, mint… Apám.
Ahogyan szedem a virágokat a rétről, egyre
inkább fájnak a gondolataim, és olyan érzést keltenek, hogy kedvem támadna
ismét repülni. Felnézek az égre, és egy csapat feketerigót látok szállni a
fejem felett. Egy toll hirtelen elhagyja az egyik madár testét, és lassan
cikázva lehull, egyenesen a kinyújtott kezembe. Ez a toll már elszakadt madarától.
Valami mélyen, a bőröm alatt, belőlem is kiszakadt már ez alatt a pár nap
alatt. Talán a harag volt az. Mintha már kevésbé lennék olyan, amilyen voltam.
Kedvesebbnek, és melegebb szívűnek érzem magam, ám a dühöt felváltotta a
félelem, és a szomorúság. Csak most tudatosul bennem, mi is történt/történik
velem, lábam összecsuklik, és elgyengülten esek össze, kövér könnycseppeket
hullajtva a pázsitra. Mit tettem? Anyámat otthagytam azzal a szörnyeteggel.
Biztosan őt bünteti, amiért eljöttem otthonról, vagy ami még rosszabb… Lehet,
már nem is bünteti. Lehet, hogy már végzett anyámmal, és ez az ÉN hibám.
Ebben a pillanatban hallom, ahogy valaki a
nevemet kiabálja a hátam mögött, de nem fordulok meg, csak tovább zokogok.
- Mi van veled? Jól vagy? – kérdezi Jack,
leguggolva mellém.
- Haza akarok menni! – kiabálom a talajon
térdelve.
- Ne sírj! – érinti meg a vállam, én pedig
őrült sebességgel a nyakába ugrok. Próbálok erőt gyűjteni Jack testéből, ami
mintha egyből nyugalmat árasztana, egyenesen a szívembe.
Eleinte meglepődik, aztán ő is viszonozza az
ölelést. A karjaiban, mintha kezdenék megnyugodni. Kezdem visszanyerni a
normális légzési tempómat, és a zokogás is lecsendesül.
- Sssh! – simogatja finomat sötétbarna, már
majdnem fekete hajam, amiről még jobban megszorítom – Semmi baj! Én majd itt
leszek veled.
Ekkor felnézek, és mélyen égszínkék szemébe
ásom tekintetem. Az övébe is félelmet látok, és értetlenséget.
- Menjünk haza, jó? – kérdezi végül,
megszakítva a pár perc nyugodt csöndet.
Bólintok, és felszedem a földre szórt
virágokat.
A házába lépve, egyből a kanapén foglalok
helyet, és mélyeket lélegzem.
- Miért sírtál? – ül le elém.
- Majd elmesélem. – sóhajtom – De előtte…
Lehetne egy kérdésem?
- Lehet. – bólint.
- Mi a baj?
Hirtelen kínos csend áll be, ő pedig, mintha
valahol mélyen megbántottam volna ezzel a kérdéssel, lesüti a szemét, majd
idegesen így felel:
- Mégis mi a franc lenne? – neveti el magát
lesajnálóan.
- Hát, tudod… A kábítószer miatt…
- Csak élvezem az életet! – áll fel – A faszagyerekek
így nyomják, nem tudtad?
Röhögve megrázza a fejét, és a hálószobája
felé veszi az irányt.
- Nem tudom… - sóhajtok, és lenézek – Akkor apám
bizonyára nagy faszagyerek. – suttogom.
- Mi van? – néz vissza rám, kissé idegesen.
- Semmi. Csak nem értem.
- Mit?
- Hogy mi olyan menő abban, ha az ember minden
nap berúg, a pénzét kábítószerekre költi, és fogadni mernék, hogy cigizik is.
Számomra ez nem menő, hanem szánalmas!
- Kuss! – üvölt fel, és elém lép, mire egyből
elhallgatok – Kussolj el! Senki sem kérdezte, hogy neked mi a menő! És semmi
közöd ahhoz, hogy én mire költöm a lóvém! Ha akarom, akkor szerencsejátékozom
életem végéig, vagy amíg csöves nem leszek! Ha akarom, akkor kurvákat veszek
belőle! És ha akarom, akkor drogokra fogom elkölteni az egészet! Érted? Az
összes kibaszott pénzt!
Csendben állok előtte. Aztán csak ennyit
mondok halkan, mélyen a szemébe nézve:
- Úgy élsz, ahogy akarsz.
Jack csak ekkor fordul vissza, és sebes
léptekkel bemegy a szobájába, majd becsapja maga mögött az ajtót. Én csak ott
állok a nappali közepén, és azt sem tudom, mit tegyek. Ekkor azonban halk
zokogást hallok meg a hálószoba felöl. Biztosan Jack az. Jó lenne tudni, hogy
mi történt vele, de valamiért nem bízik bennem. De talán még én sem bízom benne
eléggé. Végül is… Még csak most ismertem meg. De akkor miért bánt így a
fájdalma?
Szia! Nagyon jó lett a rész,örülök hogy hamar jött. Nagyon-nagyon jó!
VálaszTörlésMegint csak azt kerem,hogy amint tudod ird meg a folytatast mert en nem birok napokat varni a kovetkezoig :c
VálaszTörlés♥ imadom. Kedvenc blog♥
Mindkettőtöknek nagyon szépen köszönöm!:3
VálaszTörlés